2011. március 14., hétfő

Szeretem a bankom

-Ennek a Budapest Bankos hülyeségnek az apró popóján

Én egyszerűen imádom a Schwarzenberg Ézsaiás és Fiai Bankot, ami itt van a sarkon, Puruttya City legmocskosabb részének legeldugottabb sikátorában. A legtöbb bankba benézve álságosan - vagy épp gondosan múmiává sminkelt fapofával - mosolygó pénztáros és ügyfélszolgálatos kisasszonyok sürgölődnek, trécselnek és általában keltik a munkának rendkívül sikeres látszatát. Valahol mélyen ez ellentmondás. A rengeteg mosoly hamar hárpiás, görcsös kiáltássá eszkalálódhat: "Add nekünk a pénzed!"- visítják a pultoskisasszonyok, véreres szemük kiguvad, és mint rozzant épületről a vakolat, pereg le arcukról a hártyavékony álca. Mert nekik ez az, ami számít, így igyekeznek a civilizáltság szűk keretein belül maradni. Ez a nyomasztó érzés aztán, különösen két-három óra sorban állást követően, nem csoda, hogy számos frusztrált ügyfélnél dührohamhoz vezet, amint a kedves kisasszonyok akár egy hajszálnyit is ellentmondanak neki, vagy nem kezelik a - szerinte - megfelelő módon.
A Schwarzenberg Ézsaiás és Fiai Bankba belépve általában dögletes bűz üti meg az ember orrát. Mintegy elrettentésképpen, az épület belsejébe vezető ajtó (mely egy szokványos, rozzant bérkaszárnya sarkán egyetlen kopott réztáblával jelzett, emberi közlekedésre éppen alkalmas nyílás a falban) után közvetlenül feltáruló folyosón felhalmozott váltópénzhalom áll, melyet szerves piszok, trágya és a penészek szerteágazó családfájának oszlopos tagjai díszítenek. Mind közül a pénz a legbüdösebb; mintha csak egy divatos szlogen lenne fölépingálva: "Ezért jöttél, de mikor távozol, csak a mocsok marad a zsebedben". 
A meglepően szofisztikált látogatók groteszk módon elütnek a piszkos, rágógumival és cigicsikkel meg hamunyommal borított falaktól, melyek az előszobán átjutva fogadják a delikvenst. Egyetlen tágas helység az egész bank: minden sarkában és a pénztárak között négy-öt méterenként pribékek állnak. A Főnök, maga a nagy Schwarzenberg általában - főleg babonából - az 5-ös számú pultnál serénykedik. Mindenki mogorva (a pénztárosok, ügyfélszolgálatisok és általában az alkalmazottak mind férfiak), olyan kinézettel és öltözékkel, aminek nyomán a fajtájukat jóérzésű ember csak bottal piszkálná. Mégis megkönnyebülés az egész jelenség: minden olyan igazi... Olyan, ahogy egy ilyen helyet az óvodás, aki cukorka helyett egy tányér faggyúkását meg egy pohár retkes vizet kap vacsorára, el tud képzelni. Az feltehetően soha nem fog kiderülni, hogy Schwarzenberg vajon tudatos üzletpolitikával alakította ilyenre vállalkozása "profilját", vagy jóval kevésbé racionális, és e feltételezéstől eltérő okok állnak a külcsíny mögött. A belbeccsel kapcsolatban talán csak annyi a sejthető, hogy ugyanezekbe a megválaszolatlan kérdésekbe ütközne a kíváncsiskodó.
Schwarzenberg Ézsaiás fiait még senki nem látta a bank épületén belül. Egyes városi legendák azt beszélik, mindketten az alvilági élet mozgatórugói, mások szerint könyörtelen apjuk naphosszat az alagsorban számoltatja velük a befolyt pénzeket. Ezek abból a téves feltételezésből indulnak ki, hogy legfeljebb két-három sarjról lehet szó az öregember esetében... Igazából ők vezetik a főkönyvelést és kezelik a részvényeket, és ami azt illeti, a pultosoknak a fele (négy terjedelmes, felnőtt férfi, húsz és negyven év közöttiek) a derék és szapora Schwarzenberg család leszármazottja.   
Ha netán sorsunk úgy alakul, hogy maga a nagy öreg szolgál ki minket, az első gondolatunk a pulthoz lépve az, hogy "tulajdonképpen hol is van ennek az arca?", tudniillik tetőtől talpig egy ismeretlen eredetű pecsétekkel tarkított, szürke posztókabát és egy szőrmesapka tekint vissza ránk derékmagasságból (az ügyfél ugyanis áll, míg a pultos ül); hosszabb-rövidebb nézegetés után nagyjából kivehetővé válik a kabát gallérja táján egy borvirágos, nagy orr és mögötte két ravaszan csillogó, szénfekete szem. Puruttya City ötödik leggazdagabb emberéi ezek az érzékszervek, s Schwarzenberg azonmód fel is mordul, csak általa ismert szekvenciával a következő üdvözlő szavakat formázva:-Nomikell?
-Mi kéne, mocsok?
-Pénzérjöttél, patkány?
-Kölcsön, kézcsók?
-Hátszervusz, XY. Emlékszem rád, csak nem a hátralékot jöttél befizetni? Na azér'...
Ézsaiás meglepő pontossággal szúrja ki, az ismeretlen ügyfél milyen ügyletet kíván lebonyolítani, és ahol lehet, a kezdeti mogorva hangnem ellenére érthetően és velősen magyaráz.
-Teccikérteni, arról van itt szó, hogy akármit is vesz ki és akárhogy, azt büdös nagy kamattal fizeti vissza. Na ezen belül lehet mozgolódni a rövid idő alatt sokat vagy a kicsit hosszabb idő alatt sokat befizetésen, mint kánya a gallyon.
A szomszédos pénztáraknál általában nyílt lazsálás fogadja az odafáradót, álmos tekintetek, mély ásítások tarkítják a diskurzust. A többség mégis elégedetten távozik, ha kísérőjük van, felszabadultan ócsárolják a lassú ügyvitelt, az őrök és a pultosok obszcén megjegyzéseit, aztán a városban legkisebb kamatra felvett kölcsönnel már be is térnek valamelyik környező ivóba (a Döglött Vadkanba, a Gedvás Rózába, vagy a  Horribilis Házisörfőzdébe), hogy a kapott összeget "befektessék".
Nem véletlenül ez a legjövedelmezőbb bank a városban, és nem véletlenül övezi még legutolsó takarítójukat is köztisztelet még a legpogányabb, legnyomorúságosabb városrészben is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése