2011. február 19., szombat

Mi újság a házunk Tállyán?

Most betűrendbe szedve elmondom, kinek hogy telt az elmúlt pár hete a (szigorúan idézőjeles) "szorgalmi" időszakból, habár fogalmam sincs róla, ki mit csinált, de tök jó dolgokat találtam ki.




Amint azt FB-ismerőseink tudják, Dév megcsalta SGerit egy mogyoróbokorral. Ebből konfliktus következett, mely alatt én megléptem a level 80-at a warriorommal, és szétabároltam illidánt, a licskinget és Tarotth, azaz a Kék számológépét, amit nemsokára vissza kell adnom, mert kölcsönkértem tőle egy (egyébként sikertelen) UV-ra.
Vessünk tehát gyorsan számot: két tárgyból megbasztak, mint kulcslyukat a déli huzat, egyből pedig 4-esre uvztam. Elsőre összesen 2 tárgyból mentem át, egyből pedig el se tudtam menni, mert nem vettem fel gyakot. Ez azt jelenti, hogy több Arathi Basinre kell járnom, mint Eye of the Stormra, mert így gyorsabban kapok honor pontot. És csak hogy jó legyen, a jövőhéten zh-t írok latinból az egész félév anyagából (mintha lett volna szó valami olyasmiről, hogy írjuk le az óra eseményeit a blogunkba).
Ezalatt a Kék, aki Tarotth, átkerült egy másik koliba, ahol a hanyagul nyitva felejtett ajtókon beosont és mindenkinek kilopta a szendvicséből az erőspistát meg a fokhagymát, és több felsőbbévest alvás közben megrontott egy miniatűr cséplőgéppel.
Míg mindenki más el volt foglalva, Kolbász, a kétorrú csángó gombavadász mangalica kitúrta az ötös lottó nyerőszámait az avarba, amit gazdái azzal háláltak meg, hogy leszúrták és a nevéhez nagyban hasonlító termékcsaládot interpretáltak belőle derék szomszédaiknak.

2011. február 15., kedd

Szar poszt

ma megléptem 77-et a paladinwarrior kecskeember suna gyíkkal a sötét vad hegyi kolompárlakatos gépzsírcsótányok földjén, aminek következtében überelhetetlenül szupercsőszimba lettem, és bárkit úgy baszok meg, mint hétéves óvodás a homokozólapátot az óvónéni szeme közé, ha felidegesítik. És íme, egy teljesen értelmetlen poszt, amit azért teszek ki, hogy lássátok, nem tunyultam el, csak éppen más dolgom akad.