2010. szeptember 15., szerda

A S.N.A.V. és a "Nem iszunk mink LSD-t!" utóélete


A modern közép-európai könnyűzene mérföldkövének számító ötszörös platinalemezes album, a Saturday Night Anal Violation által jegyzett Nem iszunk mink LSD-t! több, mint 173 országban került kiadásra, a bevétel összegét pedig egy az egyben az árvízkárosultak javára ajánlotta fel a nemeslelkű együttes. Hosszú és sikeres pályafutás után ma mindannyian külön élik az életüket, és nyoma sincsen a régi időknek, amikor a színpadon egy élő örvös medvét szeleteltek fel életlen kenyérvágó késsel, majd közösültek a darabokkal. Oknyomozó riport következik.

A kezdetek


A kis S. Gergely (művésznevén Középbélgyulladás), Sz. András (Homoksügérváladék) és K. Gergő (Sakkos) óvodás koruktól ismerték egymást, együtt jártak a zeneiskolába is, ahol mindannyian többször is megbuktak. Ez végleg elvette a kedvüket a mainstream irányzatoktól, a poptól és a komolyzenétől egyaránt, és éppen ezért elkezdték feltérképezni a környéket alternatív zenék után kutatva. Történt mindez az 1996-os év elején: Középbélgyulladás művészneve ekkor még Gumicsizma, Homoksügérváladéké Falevél, Sakkosé pedig Kisautó volt, ezeket az óvodában aggatták rájuk, hiába tiltakoztak ellene.
Az első közös próbára akkor került sor, amikor karácsonyra Homoksügérváladék megkapta játék zongoráját, melyen első próbálkozásra csodás dallamokat kezdett el játszani, fél óra múlva pedig három szólamban pötyögte le a Für Elise-t. Ekkor csatlakozott hozzá két társa, és az óvoda konyhájának kiskertjében állították fel a szereléseiket. Kezdetben Sakkos énekelte a fő szólamokat, és Középbélgyulladás vokálozott, de aztán ő megkapta újévkor a papírtrombitáját, mellyel több, mint 72 hangszínt tudott eljátszani, de ehhez állandóan egy kodzsek nyalókát kellett szopogatnia, és így, teli szájjal már nem ment olyan jól az éneklés. Sakkos jobb híján egy fazekat ütögetett, és nemsokára a zenekar az erősen ionikus dallamfelépítésű instrumentális pop irányába kezdett hajlani, mivel egyikük sem tudott egyszerre énekelni és hangszerén játszani. A zene szívből jött, és rövidesen megtarthatták első koncertjüket, az óvodai ballagáson, ahol egyúttal a többieknél egy évvel idősebb Sakkostól is búcsút kellett venniük. Az ott előadott "Soha, de soha, de soha ne ejtsd a cumid a bilibe" c. dalukat azóta többek között olyan együttesek is feldolgozták, mint a Green Day vagy a Metallica.


A válság


Az általános iskola nem kedvezett a fejlődőfélben lévő művészeknek. Homoksügérváladéknak drogprogblémái voltak, és a kötött napirend miatt nem tudott mindig hozzájutni a szervezete által annyira vágyott gumicukorhoz. Sokszor érezte magát kiégettnek, a próbákra sem járt el. Ismét megpróbálkozott a zeneiskolával, de a tanárnéni azt javasolta neki, hogy inkább más művészetben próbálja ki magát, miután szolfézsból megbukott és kiegyengette a derék oktató profilját egy alt furulyával.
Ezalatt Középbélgyulladás, bár remek tanuló lett, kurvázni kezdett, és nemsokára HIV-et, TBC-t, szifiliszt, mumpszot, tífuszt, maláriát, ebolát és kergemarhakórt kapott. A feslett erkölcsű általános iskolai élet be is tett neki, és Homoksügérváladékkal együtt három elvonókúra után (ugyanis nem említettem, hogy mind a ketten alkoholisták is voltak) nem volt csoda, hogy az egész ország egyik legrosszabb nevű és legrettegettebb iskolájába, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba nyertek felvételt, habár később Homoksügérváladék elismerte, hogy el sem ment felvételizni, csak beleszart egy borítékba és feladta a titkárság címére.
Sakkos, mivel látta, hogy minden rossznak Ross doktor a vége, inkább felhagyott a művészélettel, és elmélyült tanulmányaiban. Visszafogottan, csendesen igyekezett érvényesülni, ám hamarosan a jappán rajzfilmsorozatok és a sakk rabjává lett. Azonban két társánál sokkal jobban kordában tudta tartani problémáit, és jeles eredménnyel eljutott a Bláthy középiskolába, ahol sokáig tanult és nem sokat.
A három fiatal, immár jelentős élettapasztalatot és rengeteg összetört, felgyújtott kukát, sárba lökött járókeretes öregnénit és szervízalagútba dobott apró termetű emlősállatot maga mögött tudva, végül a Teleki kollégiumban futott össze ismét, ahol a hosszú válság után ismét fellángolt talentumuk, és azonmód nekiláttak egy demólemez rögzítésének.

 Út a csúcs felé

Az együttes korábban "Kindergarten Glam"-ként futott, és fasza kis csőnadrágokat hordtak, de a legelső középiskolás találkozón rájöttek, hogy ez bizony nem fog bejönni, már csak azért sem, mert az akkori térdnadrágok maximum csuklóvédőnek lettek volna jók. Így hát új imidzset kellett találniuk, és mivel Homoksügérváladék akkoriban erőteljesen a modern goregrind hatása alatt állt (hiszen alternatív és underground zeneimádatával azóta sem szakított), úgy döntöttek, ebbe az irányzatba igyekszenek belesimulni, némi jazzes elemet is hozzátéve a dologhoz. Első számuk, és egyben a frissiben felvett demólemez címe tehát, egy improvizált ötlettől és nevelőtanáruk "stúdióba" lépésétől ihletve a Bejött Q ügynök lett. A későbbi EP-verzió, mely mementóként korábbi szenvedélybetegsége iránt, Homoksügérváladék által ihletve a Nem iszunk mink LSD-t! címet kapta, ezzel a számmal kezdődik.


A probléma azonban adódott: amint ebben a számban hallhatjuk, már valódi hangszerekkel játszottak (bár ptóbálkoztak többek között békák fejbepüfölésével és kukafedélen kapirgálással is, de ezek leghangosabbra tekerve a felveőt sem voltak túl hangosak); viszont egyikük sem tartott még a kezében huzamosabb ideig ilyet. Az viszont tény, hogy a basszusgitáros szerepe mellett az énekesi posztra is előlépő Homoksügérváladék hangja a következő számukban, az Anyámat meg....ták teveháton-ban jelentős fejlődést mutatott, és végül állandóra véve a posztot, megszületett a Classic Goregrind c. csoda.



Ezután sorra érkeztek a koncertfelhívások, játszottak a Budapest Sportaréna mellett az aluljáróban, a SYMA csarnok mellett az aluljáróban, a Lánchíd mellett az aluljáróban, a Parlament előtt az aluljáróban, sőt, még egy miskolci fellépésük is volt, ahol egy kisebb támadó norvéghorda elrettentésére improvizálták meg az azóta is híres Úgy túlteng a hormonom, lapáttal k...lak meg című slágerüket. Az eddigre kialakult felállás szerint Sakkos kezelte a dobot, a stúdiófelvételeken a dobgépet (amint tudjunk, igazi grindzenekar nem használ élő dobot), Középbélgyulladás hosszú ujjai miatt pont megfelelt az elődás előtt a kurvákat ujjazással lefárasztó ember és a szóló- és ritmusgitáros szerepére (nem mintha a kettő között olyan jelentős különbség lenne e műfaj berkeiben), Homoksügérváladék pedig nem csak menedzselte a csapatot, de basszusgitározott és "énekelt" is. Leghíresebb előadásuk a Pesti Vigadó előtt, az aluljáróban előadott teljes Nem iszunk mink LSD-t! EP-anyagra épült, hihetetlen live show-val kiegészítve, amikor több tucat lelkes statiszta segítségével a színpadon levezényeltek egy komplett disznóvágást, majd tojásgránátokkal szórták meg a kevésbé finom humorérzékkel megáldott szomszédság által rájuk ugrasztott sündőrséget. Érdekes adalék a történethez, hogy majdnem megdöntötték a Rolling Stones rekordját a világ leghosszabb élő könnyűzenei előadása címért (bár sokan úgy vélik, a miatt, hogy a színpadon 72 órára lekapcsolt az áram, ezzel együtt a zenészek is kikapcsolódtak, a Stones rekordja érvénytelen) 71 óra 48 perces előadásukkal. Az ezt követő egytől öt évig terjedő letöldendő szabadságvesztés sem vette el a fiatalok kedvét: a börtönben sokkal minőségibb oktatás folyt, mint a Földesben, így hát mindannyian kitűnőre érettségiztek, fejenként 6 tárgyból nyertek OKTV-t, és az interneten közvetített koncertek hatására világhírűvé nőtték ki magukat a zenei életben.

Lefelé a lejtőn

A S.N.A.V. egylemezes csodának bizonyult. A kíméletlen szakma a toplisták legelejéről különböző mondvacsinált okokkal a mélybe taszította az albumot (pl. a Héberdózer c. számukat antiszemitizmussal gyanúsították, míg a Brüsszel ég, a második demójukon található hanganyag miatt még terrorizmus megalapozott gyanújával eljárás is indult ellenük, melyen nem sokat segített az a tény, hogy Középbélgyulladás a tárgyaláson közösülésre felszólító frázisokkal válaszolt az ügyésznő kérdéseire). A valódi botrány azonban akkor tört ki, amikor kiderült, hogy a sajátjuknak vallott Iet Nid Aetsogard c. progresszív műremek (melyről az együttes tagjai azt állították, hogy svéd nyelven adják elő, rengeteg héliumot felhasználva) igazából az O-ZONE együttes Dragostea Din Tei c. számának visszafelé, gyorsítva történő lejátszása rádiós magnóról. Ráadásul K. Mihály tanár úr, a Földes gimnázium tanára is pert akasztott a nyakukba, K. Mihály tanár úr felolvas (Ady Endre: Nekünk Mohács kell) c. számuk miatt. A végső csapást az jelentette, amikor nem tették be őket a Megasztár-válogatás TV-ben leközölt műsorába, aminek következtében mindhárman (még Sakkos is) szétcsapták az agyukat egy kis vodka-whisky-házipálinka-Rózsa Sándor minőségi vörösbor-Algopyrin kombóval, majd a józsefvárosi piacon fegyvereket szerezve megkísérelték lemészárolni a zsűrit, ami, sajnos nem sikerült, de Presser Gábor azóta is bereked, ha a történtekre gondol, Friderikusz Sándor pedig mindig megkóstoltatja valakivel az italát, hogy nincs-e benne lószar.

A bukás

Végül Sakkos Egerbe ment rabszolgamunkára, és segített IV. Joszif Sztálinnak megépíteni az abháziai piramisok kóser emlékművét, a másik kettőt pedig felvették egyetemre: a kispolgárivá degradálódott, és a detoxikálóban már gyakorlatilag szállóvendégként ismert Középbélgyulladás végül a BMÉ-n, míg Homoksügérváladék az ELTE jogi karán végezte. Zenélni pedig továbbra sem tanultak meg.



A fenti történet természetesen egy-két részétől eltekintve kitalált. De akár így is történhetett volna :D 

2 megjegyzés: